A nem létező valóság valósága

A mai bejegyzést nem egy könyv, hanem egy anime inspirálta. A Kyokou Suiru nevü mű, a felszíenn nem több egy kissé nehezen emészthető, de szórakoztató műnél, viszont a felszíne alá tekintve meglehetősen érdekes gondolat tűnik elő. 
A történet nagy vonalakban úgy néz ki, hogy egy lányt elraboltak a természetfeletti lények, hogy a bölcsesség istennőjükké tegyék, így ő lett az ügyes-bajos dolgaik intézője, a konfliktusuk rendezője. Emellett van egy férfi, aki ezeket a természetfeletti lényeket ette, így halhatatlanná vált. Felbukkant a közelükben egy szellemszerű lény, ami abnormális módon embereket gyilkolt. A műben rájönnek arra, hogy a lényt akárhányszor ölik meg, az nem fog eltűnni, mivel nem természetes eredetű. Ez a valami úgy jött létre, hogy emberek egy csoportja nagyon szeretett volna hinni egy szellemben, majd mikor ez meg is jelent, még jobban hittek benne, így egyre erősebbé téve azt. A megoldás egyszerű, mégis zseniális. A netes fórumon, ahol a rajongók beszélgettek erről a jelnségről, elkezdte megcáfolni a szörny létezését a főszereplő. Annyira hatékonyan tette ezt, hogy a végén módosult a valóság, és a szellem szerű lény eltűnt. Egy átlag ember is van a képben, aki épp csak ismerkedik ezzel a világgal, így az ő párbeszédein keresztül látunk bele a logikába. Egy nagyon emlékezetes jelenet, amikor ő és a főszereplő vitába keveredik, majd a főszereplő kijelenti, hogy "a valóság sosem létezett, csak a képzeletünk". (Az idézet tartalmilag pontos.)
Érdekes belegondolni, és nem elvetendő ötlet ez. Ha a mindennapi életben körbetekint az ember, akkor azt látja, hogy xy, ehhez a politikai párthoz hűséges még az élete árán is, vz, meg a másikhoz, őket közös nevezőre hozni pedig lehetetlen. Vagy épp a konteósok, téveszmések, áltudományban hívők, vallásosak, ezotériázók példája is állhatna itt. Mind egy olyan valóságban hisznek, ahol az ő elveik érvényesülnek, vagyis a nem létezőben. Érdemes viszont feltenni a kérdést magunknak, hogy az a valóság, amiben mi hiszünk, vajon létezik-e. A válasz nagy valószínűséggel egy határozott "nem.", mivel mi magunk csak egy nézőpontot képviselünk az összes lehetséges közül, így a mi valóságunk is csak egy a sok közül. A valóság koncepciója valószínűleg teljesen téves, alapjaiban hibás elgondolás. A valóság szó nem különbözteti meg az objektív nézőpontot a szubjektívtől, így valójában egy olyan tág fogalom, ami felér a "tett" kifejezéssel. Azért nem helyes a koncepció, mert az objektív valóság, mely embertől független létező nem látható számunkra, így gyakorlatban, mi csak a szubjektív valósággal találkozunk, ha megszakadunk is. Egy olyan apró mikrokozmoszban foglalunk helyet, ami részben tartalmazza csak az objektív valóságot, de egészében nem. Ha egészében akarnánk meglátni, akkor nem csak a világunk jelenlegi összes tudásával, de a jelenleg élő minden ember minden gondolatával, cselekedetével és azok egymásra hatásával is meg kellene ismerkednünk minden pillanatban. Lényegében a valóság megismerése csak egy mindenttudó isteni lény számára elérhető.
Az anime is nagyon jól bemutatja, hogy ha egy dolog nem is létezett korábban, mi meg tudjuk azt teremteni. Erre jó példa a különböző ünnepek jelképes alakja, a mikulás, a húsvéti nyuszi stb. Vagy olyan városi legendának minősülő lények mint a slenderman. Ezért, az emberiség, mint szuperorganizmus képes isteni teremtésre, még akkor is ha a lény, amit létrehoz nem materializálódik, amíg azt valaki el nem játsza. Az ilyen folyamatok pedig állandóan zajlanak, ahogyazt az amine is nagyon jól bemutatta, nem áll meg a folyamat soha, mindig felbukkan a semmiből egy-egy természetfeletti lény, konteó, áltudományos tézis, amit táplálva egy új valóság jön létre. Mármint szubjektív valóság. 
Maga a "valóság" szó egy túl pontatlan kifejezés. Olyan jelenséget takar, amit sohan nem tapasztalhatunk meg egészében, mégis tudjuk, hogy ott van, hiszünk abban, hogy a mi elképzeléseink a valóságot tükrözik, de pont ezzel jutunk el a szubjektív valóságunkhoz, semmiképp sem az objektívhez. Bár az sem segít, ha felismerjük a problémát, mert ugyan a hibával tisztában leszünk, még mindig nem lehetünk abban biztosak, hogy ezt a hibát a valóságnak megfelelően értékeljük, így maga a hiba felismerése is a szubjektív valóságunkhoz tartozik.