Jelenleg egy meglehetősen vaskos könyvet olvasok, ami a vallással kapcsolatos "érdekességeket" taglalja. Ez pedig a Richard Dawkins által írt Isteni Téveszme. A felső sorban látható kis alcímecskét a szerkesztő rakta a könyv borítójára, és meg is értem ennek az okát.
A könyv tényleg olyan, mint valami vallási írás csak épp a vallástalanok vallására akar áttéríteni, nem valamelyik tényleges hitrendszerbe belekényszeríteni. Alapvető probléma sújtja a vallásokat, amit egyháznak neveznek. A könyv nagyon alaposan értelmezi a probléma okozóját, és jól elmagyarázza, hogy az istenhit fő problémája a vallási nevelés. Ezzel a résszel egyet értek, hiszen én sem azért vagyok hivatalosan keresztény, mert akartam az lenni. Sosem olvastam a Bibliát és a templomot is csak akkor látogattam meg, amikor kötelező volt. Igazából templomba azóta teszem be a lábam szívesen, mióta építészeti irányba kezdtem tanulni. Emiatt a kereszténységgel és az Iszlámmal is találkozom a mindennapjaimban.
Elképzelni, ahogy egy mindenható lény folyamatosan csodákat visz végbe, minden embert meghallgat, mindenki felett ítélkezik és ezt még halála után is megteszi, valahogy nem nehéz elképzelni, sőt különösebben felfogni sem, azonban ennek értelmét feldolgozni magunkban, már annál inkább nehézkes. Itt arról van szó, hogy valaki hatalmat szeretett volna, de nem volt a törzs vezetője, így elhitette másokkal, hogy akkor lesz jó a vadászat, ha rajta keresztül kommunikálnak a természetfelettivel. Lényegében a vallás egyfajta politika, hívhatnánk politika 2.0-nak is. Ha elkezdjük összehasonlítani, mindkettőben kell vezetőben való hit, a vagyonunk egy részének elajándékozása, a hitünk tárgya által hozott szabályok betartása és meg kell ítéltetnünk hitünk tárgya által. A különbség, hogy a politikai vezetőt le lehet váltani, a vallási vezetőt (istent) nem. Ezért születésünktől kezdve bele vagyunk kényszerítve egyszerre két hatalmi rendszerbe is.
Nyilván lehet választani, el lehet hagyni az országot, a vallást, az ideológiát, de ez nem mindenkinek lehetőség, sőt. Gyakran egy életen át tartó bujkálássá és hazudozássá válik az élete annak, aki más nézeteket kezd vallani. Mivel mindenki (majdnem mindenki) születésétől fogva be van zárva a vallásos neveltetésbe, nincs hova futni a száműzetésen kívül. A vallással az a gond, hogy gyerekeket ront meg. Már fiatalon megtanuljuk a pokol fogalmát, bamagoljuk a bűnöket, de ennek a felét sem fogjuk még fel. Én nagyon sokáig nem tudtam, hogy a paráználkodás mit is jelent, mert nem érdekelt annyira, hogy a szó jelentésének utánanézzek, majd, mikor rájöttem, hogy egy teljesen idejétmúlt párkapcsolati rendszerre ítélés megtagadását jelöli, meg voltam zavarodva. Olyan maradandó élmény ez, amit mai napig sem voltam képes feldolgozni, annak ellenére, hogy ez valamikor tíz éve történt. Ez egy lelki seb, pedig nem voltam vallásos már akkor sem. Mégis kárt okozott bennem a keresztény tanítás. Nem tudtam elmenekülni ez elől és anyámmal sem tudom közölni az ehhez kapcsolódó gondolataimat, mert belerokkanna.
A könyv nagyon jól körüljárja az ehhez hasonló problémákat is, azonban vitatható részeket tartalmaz. Állítása szerint az ateizmus azért nem vallás, mert a dolgokban nem kell hinni. Minden tényeken alapszik és megismételhető kísérletekkel bizonyított. Nos, mi a helyzet a bizonyítással? A bizonyítás a sarokköve a tudománynak. Ez az a rész, ahol találkozik a vallással és erre a kijelentésre két okot is látok. Az első ok, hogy a tények olyan dolgok, amik az emberi véleményen kívül léteznek, az ég akkor is kéknek látszik, ha én mást mondok, de bizonyítsa be valaki, hogy mások is ugyanazt a színt látják a "kék" szóval jellemzett ég esetében. Az érzékelhető dolgok esetében mindig ott van az emberi tényező, ami sok esetben hoz elő eltéréseket és megoldhatatlan kérdéseket. Én ugyanazt a színt nevezem kéknek, amit a blogom olvasója? Erre nincs bizonyítás, így kénytelenek vagyunk hinni abban, hogy a kék mindenkinek ugyanaz a szín, mert biológiailag megegyezik az egészséges emberek szemének szerkezete. A nem érzékelhető tények, mint a kör kerületének és átmérőjének hányadosa, vagyis a jól ismert pí, szintén magukban hordozzák a hitet. Ha nem vagyok hajlandó leellenőrizni a pí minden tizedesjegyéig, hogy ez bizony az, amit állítanak róla, akkor kénytelen vagyok hinni, hogy a bizonyítása elégségesen megalapozza a létjogosultságát a tudomány világában. A másik ok a bizonyítások során előkerülő abszolút egységek. Az "elemi ítélet" egy logikai abszolút fogalom, amit nem kell magyarázni. Nyilvánvaló, hogy akármennyire is magyarázunk valamit, mindig lesz a magyarázatnak olyan része, amit tovább lehet magyarázni és így tovább a végtelenbe. Ezért léteznek az "elemi ítélet"-hez hasonló megmagyarázatlan fogalmak.
Én azt látom, hogy teljesen nem lehet leszakadni a "hit"-ről, mert valamit mindig el kell hinni, ahhoz, hogy az ember gondolkodhasson józanul. Nincs idő mindenre bizonyítást keresni, minden kísérletet elvégezni és ellenőrizni. Egyáltalán nem kivitelezhető, hogy hit nélkül éljen valaki. Még a legelvetemültebb matematikus is kénytelen elhinni, hogy a pénze annyit ér, amennyit, agy épp a piramisok léteznek. Erre lehetne azt mondani, hogy az író csak a természetfelettiben való hitet értette ez alatt. Én viszont nem tudom értelmezni ebben a kontextusban a természetfelettiben való és a normál hit különbségét. Mindegyik arról szó, hogy egy általunk meg nem tapasztalt le nem ellenőrzött dolgot fogadunk el. Lényegtelen, hogy Istenben vagy a Föld gömböjű alakjában hiszek, a hit az csak hit.
Végigmegy a könyvön ez a furcsaság. Olyan érzést kelt, mintha folyamatosan a levegőben lebegne az érvelés, mert Istent megtagadja és ember által kreált fogalmakra alapoz. Nem gondolnám, hogy az emberi fejlettség elérte azt a pontot, ahol áttérhetünk a saját fogalmainkra. Ez egyszerűen korai. Az ókori görögök mondták, hogy az emberiségnek három nagy korszaka lesz, amik sorrendben a következők: vallás, tudomány, filozófia. Ma épp csak kimászni készülünk a vallás korszakából, a tudományról még fogalmunk sincs a filozófia korszaka pedig elképzelhetetlenül messze van.
Én azért vagyok deista, mert nem gondolom helyesnek az a talajtalan világnézetet, melyben csak úgy lett az univerzum és nincs miért az ősrobbanás mögött, ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ez puszta naivitás részemről, vagy inkább ostobaság. Viszont azért van a jövő, hogy valaki a mi jelenünkben is kételkedjen.