A mai bejegyzést egy könyv és a munkám során tapasztalt jelenség inspirálta. Alapvetően egy könyvesboltban kezdtem el dolgozni, ami a helyi legnépszerűbb vásárló területen található. A kollégáim már riogattak engem nem sokkal munkábaállásom után, hogy a december bizony kegyetlen lesz, és azt kell mondanom, hogy nem túloztak. Veszedelmesen sok ember téved be mostanában a boltba, annak ellenére, milyen "szegény" országban élünk. Mindenki ingerült, főleg a 24.-e fenyegető eljövetele miatt és egyre csak fokozódik a terhelés. A probléma megoldására tett minden kisérlet ellenére a tempót nehezen lehet csak bírni, ahogy a pszichológiai terhelést is.
Az említett könyvet Carlo Rovelli írta és a Valóság nem olyan, amilyennek látjuk címet viseli. Egy kvantumgravitációt tárgyaló műről van szó, aminek még hátra van a harmada, de már most is sok olyan információt tartalmazott, amitől a képzeletem szárnyalni kezdett. Ezért sem várom meg a végét, mielőtt elmélkedni kezdek. Sok olyan felszínes mondat kering a világban, mint "nézd meg ezt a filmet és megváltozik az életed, olvasd el ezt a könyvet és megváltozik az életed, gyere el erre az előadásra és...", viszont felszínességük ellenére azt hiszem, van igazság bennük. Nyilván a legritkább esetben változik meg az életem, amikor egy ilyen ajánló után nézek, hallgatok, olvasok valamit, így többnyire egyből hallani sem akarok az ilyen dolgokról. Egyszer egy ismerősöm küldte el nekem a "vonzás törvénye"-ről készült dokumentumfilmet, hogy nézzem meg, mert neki megváltoztatta az életét és az majd milyen jó lesz nekem is. Persze azzalk nem volt tisztában, hogy a videót már láttam pár héttel előbb és egyáltalán nem tartottam hasznos tudásnak a benne elmondottakat. Azt is mondhatnám, hogy antiezoterika szűrő van az agyamban. Előbb hinném el, hogy a filmben szereplő emberek jól meg lettek fizetve egy önjelölt tanító által, minthogy valóban úgy történtek a dolgok, ahogy elmondták. Természetesen az ismerősöm tudtára adtam a gondolataim egy részét a marhasággal kapcsolatban, ami a száján kijött. Mivel azt el tudom képzelni, hogy valakinek megváltozott tőle az élete, de az pont nem ő. Visszatérve az élet megváltoztatós művekhez, azt kell mondanom, Carlo Rovelli írása közeláll ehhez a szinthez nálam.
Türelmes vagyok, mert olyan körülmények között nőttem fel, amiben vagy türelmessé válok, vagy agresszívvé. Nekem az előbbi vált be, de nyilván nem tudok bármit bármeddig elviselni, ezért számomra is kihívást hozott az élet a kapitalista karácsonny képében. A rendkívüli műveletlen és rendetlen, nemtörődöm tömeg szájából árad a bosszantó szó, mozdulataival pedig az ember idegein táncol. A kiborulás legjobb ellenszereként pedig a könyvben található fizikai jelenségekből leszűrt egyik gondolatomat találtam meg. Egyre mélyebb és ményebb szintre viszi az olvasót a szerző és ekljutunk oda, ahol már nincs idő és nincs tér, csak kölcsönhatások. Lényegében egy részecske egyáltalán nem létezik, amíg nem lép kölcsönhatásba valamivel. Így az idő valójában csak egy fogalom amit ezeknek a kölcsönhatásoknak az egymásutániságára találtunk ki, a könnyebb megértés érdekében. Hiszen ha ha az időben alakulnának ki a kölcsönhatások, akkor két kölcsönhatás között akármennyi eltelhetne. A kvantumvilágban szó szerint kell érteni, hogy "amit nem látunk, az nincs is ott", így csak akkor tudjuk meg egy folyamat végeredményét, ha a végeredmény pillanatában ránézünk. Na, de mikor van vége a folyamatnak? Igazából nincs neki, mert a világ nem izolált rendszerekből áll. Ebből pedig következik, hogy a láthatatlant figyeltük meg. Ez persze lehetetlen, így ezt a gondolatot kénytelenek vagyunk elveltni. Az idő, akármennyire is durvának tűnik, a kölcsönhatások következménye, nem pedig fordítva. Ezért, a saját gondolatmenetemmel folytatva, a világot fel lehet fogni egy olyan struktúrának, ahol az idő valójában csak információ. Minden pillanat egyszerre létezik, és minden kölcsönhatás egy rétege a létezőnek. Ebben a létezőben az információ az egyetlen valóban mozgó objektum, ami az idő illúzióját adja. Ebből az következik, hogy minden ember és az őt körülvevő világ egy kupacstatikus réteg és magam nem vagyok más, mint utazó információ. Látom a mostot, emlékszem a múltra és elképzelem a jövőt.
A legélénkebben a mostot élem meg, a múltról, minél távolabbi, annál kevesebb az információm, mivel felejtek, és a jövőmről is annál kevesebb a biztos tudásom, minél előbbre tekintek. Ha a birtokomban lévő információt egy grafikonon ábrázolnám, ahol a velem megtörténő dolgokról való tudás mennyisége a függőleges tengely, a vízszintesen pedig az időt ábrázolnám, akkor a legmagasabb ponton a most pillanatában lenne a függvény és felvenné a klasszikus haranggörbe alakot. Mondhatjuk úgy is, hogy ez egy hullám. Ha magamat egy olyan lénynek tekintem, aki a szüleit folytatja és a gyerekeit alapozza meg, akkor egy hosszaan hullámzó függvény egyetlen kis szelete vagyok. Ez pedig megnyugtatott. Ha én hullám vagyok, akkor mások is azok. A velem történő események sosem problémásak, hiszen azok időben "sosem" történnek meg, pusztán vannak. Mint információ, én csak továbbállok, anélkül, hogy bármit tehetnék a környezetemben tapasztaltakkal.