Ezt a bejegyzést a nem értés hozta létre. Ezúttal köze sincs semmilyen olvasmányhoz, csak puszta történéshez, ami meglehetősen mélyen érintett.
Mint már korábbi bejegyzésekben említettem, egy könyvesboltban dolgozom, és most akció van. Egy kifejezetten pofátlan akció ráadásul. A könyveket 500-1000-1500 Ft-ért lehet megkapni, aminek eredménye az, hogy egy olyan csomag, mely alapból minimum 10 000 Ft lenne megkapható 2000 Ft-ért, vagyis ötödannyiért. Már önmagában, ez, kifejezetten felháborító, de ami kicsapta nálam a biztosítékot az egy bizonyos könyv volt. Ez egy 1000 oldalas, kifejezetten vaskos, gyereknevelésről szóló kötet és alapból hét-nyolcezer környékén mozog az ára. Most 500 Ft.
Nyilván, ennek a hátterében a borzasztó népszerűsége áll, mely miatt ott rohadt az egyik polcon egyetlen példány már azóta, hogy egyáltalán dolgozni kezdtem ezen a helyen. Engem mégis nagyon zavar, hogy egy ekkora munkát így értékeljenek. Összességében, ha ennyi pénzzért sem kellene senkinek, azt mondanám, rendben van, a gyakorlatban viszont ilyen alacsony áron mindenkinek kell. Mindenkinek. Annak is, aki nem nevel gyereket.
Ennek apropóján elgondolkodtam, mi történik a háttérben. Tényleg ennyire befolyásolja az életünket a pénz? Eszmei értéke már nincs semminek? Nagyon úgy tűnik, hogy, ha van is, akkor minimális. Az emberek megvették azt a könyvet, mert majdnem tizedéért árulták, tehát értékesnek gondolták, de fájt nekik az ár. Már csak egy kérdésem van: ha a kiadónál dolgozó szakemberek jónak látták a hét-nyolcezres árat, akkor hol a hiba? Az árképzés mögött nagymennyiségű tapasztalat és tudás áll, mégis földbe állt a termék eladása valamikor a múltban.
Mivel úgy látom kevés embertársamnak van olyan véleménye, hogy a termékeknek nem csak túl magas, de túl alacsony ára is lehet a fogyasztás során, elgondolkodtam azon, mit nevezünk drágának. Pontosabban, miért érezzük bizonyos termékek esetén soknak a fizetendő összeget.
Vegyük sorra, mivel találkozunk, mikor egy termék árcédulájára pillantunk. Első körben felismerjük, hogy ez pénz (sajnos mást fizetőeszköz nem is realizálódik bennünk a legtöbbször), majd a termék árát egy belső adatbázisból lekért átlag árral hasonlítjuk össze. Ha számunkra kevésbé ismert valutában van megadva, akkor már egy kevésbé szigorú rendszert is előveszünk a körülményektől függően. Az ember nem mindegy, milyen körülmények között vásárol; befolyásolja az érzelmi állapota, az élethelyzete, a helyszín stb. Most viszont nem szándékozom külön kitérni mindenféle élethelyzetre, ezért szorítkozzunk a mindennapi rutinját képező vásárolgatás jelenségeire. Sőt, maradjunk a könyves példánál és tegyük fel, hogy a példában szereplő átlagemberünk épp a fentebb említett könyvet nézegeti, de akción kívül. Mivel felkeltette az érdeklődédét a termék, némi kényszert érez a birtoklására. Minél enyhébb ez a kényszer, annál hamarabb áll tova és felejti el a tapasztaltakat. A második fázis során előhívja a tapasztalatait és az általa látott 1000 oldalas szakkönyvek árát próbálja belőni. Ekkor kerül elő a harmadik fázis. Az adatok lekérdezése során a fejében kialakul egy kép, mely annál pontosabb minél több hasonló termékkel találkozott, illetve minél több tapasztalata van a birtoklásukban/használatukban. A harmadik fázisban ezen a képen belül helyezi el az épp tapasztalt árat. Nehéz lenne ezt a folyamatot úgy leírni matematikailag, hogy ne vezetnénk be egy új fogalmat, a homályos intervallumot. A tapasztalatok alapján kialakult kép egy ár intervallumot tartalmaz. Például 7000-8000 Ft. Ennek az intervallumnak a homályossága erős befolyásoló tényező, hiszen ez mutatja meg, hogy az emberünk mennyire van tisztában a dolgokkal. Matematikailag [7000;8000] jelölés mutatja a példában használt intervallumot, a homályosságot pedig a legeszemléletesebben úgy írhatnánk le, hogy [5000;;7000;8000;;12000]. A dupla pontosvesszők közé van zárva a pontosabb érték és a két szélső szám esetén direkt nem egyforma eltérést választottam. Azok a számok a lehetséges minimális illetve maximális árat mutatják meg. A példában szereplő emberünk tudja, hogy egy vastag szakkönyvet 5000-nél nem adnak olcsóbban, de 12000-nél magasabb árúval nem találkozott még, így ezt lőtte be felső határként. Igazából az, hogy a pontosabb intervallum körül csak két szélső szám van puszta elnagyolás. Amennyiben igazán pontosak akarunk lenni, figyelembe kell vennünk, hogy több határvonal is megjelenik a folyamat közben. A következő kategóriákat érdemes feltűntetni: ennél biztosan drágább, ennél talán drágább, ennél drágább, ennyire talán nem olcsó, ennyire nem olcsó, ennyire biztosan nem olcsó, ennyire olcsó (a példában ez a 7000 Ft), ennyire drága, ennyire biztosan nem olcsó, ennyire talán nem olcsó, ennél olcsóbb, ennyire talán nem drága, ennyire biztosan nem drága, ennéb biztosan nem drágább. Vagyis a viszonylag pontos tudás birtokában felállított intervallumot körbeveszi minden oldalról még hat szám. Ugyanakkor ez még csak egy oldala a homályosságnak. Nem elég, hogy több rétege is van, még a mértéke is eltérő. Mondhatja az illető, hogy [4500;;;5000;;7000;8000;;15000;;;34000] és máris kibukik, hogy nem tud túl sokat a hasonló termékek áráról, vagy teljesen más összahasonlítási alapot követ. A rétegek száma az illető tapasztalati tudását mutatja, míg a méretük az összehasonlítás minőséséről árulkodik. Az emberi agy nem egy logikátlan képződmény, még ha annak is tűnik. Így az intervallum megállapításakor nem fogja azt mondani, hogy látott 99 db 5000 Ft-os könyvet és 1 db 340000 Ft-osat, ezért az intervallum [14000;15000] lesz, hanem kidobja a legritkább és legszélsőségesebb eseteket, majd azt mondja [5000;5000;;;;;;340001]. Persze az utóbbi példa nem életszerű, ezért térjünk vissza egy korábbira! Továbbra is az intervallumok világában maradva beszélni kell még egy dologról, ami a szubjektivitás. Ez a két középső érték közötti rés. A példában szereplő emberünk egy egyedi méretű rést képez a fejében a tapasztalataiból, de ennek mérete az objektív tényektől szükségszerűen eltér. Ennek a kettőnek az eltérése adja ki a tájékozottságát, vagyis a tudását. Vagyis a harmadik fázisra elértünk addig, hogy a tesztelő emberünk elkezdte használni a tudását, a tapasztalati tudását és bizonyítani kezdte a tudási minőségét. Miután a számára megfelelő ártérképet megalkotta és elhelyezte benne a terméket, jön a negyedik fázis. Itt kerül előtérbe az is, hogy mik a körülmények, de mint korábban említettem, a szürke hétköznapokra szorítkozunk, ezért a negyedik fázisban most csak az anyagi mutatót veszem elő. Ahogy már az előbb látszott, a téma egyre bonyolultabb, ahogy a fázisokkal előre haladunk. Míg a harmadik esetében még felületesen leírható minden, a negyediknél már elég sok jelenséget és tényezőt egyszerűen félre kell tenni, hogy emészthető mennyiségű legyen ez a már most is túl hosszú poszt.
Két dolgot említenék meg: idő, rendelkezésre álló vagyon. Az idő fogalmát legtöbben azt hiszik, hogy értik, de most nem megyek bele a kvantuummechanika rejtelmeibe, hogy megmutassam, miért tévednek, ezért maradjunk az "értik"-nél. Az idő folyamán folyamatos változáson esik át a hasonló termékek ára, ha nem egy új termékről van épp szó. Ezzel együtt valamilyen mértékben a jövedelme is változik. A példában szereplő ember jövedelme nem egyenletes ütemben nőtt, így hol kisebb, hol nagyobb kiadásnak számított számára ugyanaz a termék. Az idő egy olyan görbét hoz létre a fejében, mely a várható pénzügyi értékét határozza meg a megvásárolni kívánt terméknek. Itt is lehetne a görbéről, és annak a harmadik fázisban említett jelenséghez hasonlatos tulajdonságairól regélni, de már így is több a matek a kelleténél. A matematikával az a baj, hogy az állításokat be is kell bizonyítani, a lehető legszigorúbb rendszer keretein belül. Én pedig épp csak elmélkedek valamiről, mindennemű alapos, előzetes kutatás nélkül. Így bizonyításokkal nem tudok szolgálni egyelőre. Viszont térjünk vissza a témához és nézzük meg a rendelkezésre álló vagyon fogalmi problémáit. Ez az eddig említettek közül talán a legbonyolultabb, mivel nem csak arról van szó, hogy emberünknek mennyi pénze van épp a számláján és a zsebében, meg mennyi az elrakott mennyiség. Ezt szintén szét kell bontani. Számít a számláján lévő összeg, a pénztárcájában lévő kézpénz, a spórolt pénz, a spórolt pénz célja, az anyagi biztonságérzete, és a munkahelye stabilitása is. Ismét olyan fogalmak, melyeket érdemes sokkal jobban szemügyre venni, mint azt tenni fogom most. Sőt a posztot most le is zárom egy összefoglaló bekezdésben és egy szemléltető képlet képében (ami talán hibás is, de sejtésnek mindenképpen megfelelő).
Összefoglalva, a drágaság mértéke szinte egyáltalán nem függ az adott termék árcédulájától. Sokkal inkább az adott egyén magánéleti tapasztalatai befolyásolják ezt a mechanizmust. Mit látott eddig, hogy érzi magát, hol van, milyen az anyagi helyzete stb. Az általam említett tényezők talán nem fedik le az igazságot, de jó közelítést adnak hozzá. Végezetül egy képlet, melyben tömören összefoglaltam az eddigi gondolatokat:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.